#Vágó Gábor
Vágó: "egyedül folytatom le ezt a vizsgálatot, mint Rambo"
Az LMP-s képviselő elhatározta: egyedül folytatja az évi ezermilliárdos áfacsalási vádak ügyében a vizsgálatot, mert a hatalom nem hajlandó ellenőrzést indítani.
MTI

Schiffer és Vágó Gábor közösen adtak ki közleményt a NAV-botrány ügyében
Az LMP-s képviselők Polt Péter legfőbb ügyészhez fordulnak írásbeli kérdéseikkel. Arra kíváncsiak, folyik-e érdemi vizsgálat az áfacsalások ügyében, illetve hogy vizsgálták-e a NAV belső működését az ügyben.
Tüntetők másztak a NAV épületére – videó
A HaHa aktivistái szórólapokat szórtak szét a Dob utcai épület bejárata fölötti előtetőről. Az "adócsaló hálózat" nevében léptek fel, majd beültek egy fekete Mercedesbe.
hvg.hu

Vágó Gábor körbenézne az NGM háza táján
Az adóhatóság áfacsalási vádhoz kapcsolódó belső vizsgálatára vonatkozó statisztikai adatokat kér Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az ellenzéki politikus erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
MTI

Schiffer: "Maximálisan kiégve csinálta végig" Vágó az utóbbi hónapokat
Az LMP-t megdöbbentette Vágó Gábor kilépésének híre, amelyről ők is az újságokból értesültek. Schiffer András szerint Vágónak az utóbbi időben gyakran voltak "megfontolatlan és felelőtlen húzásai".
MTI

"Ugrálni azt tudsz, látom" – Vágó Gábor visszaszólt Deutsch Tamásnak
"Miért kell neked rongy emberezni azokat, akik hisznek még a tisztességben?" – így reagált Vágó Gábor Deutsch Tamás azon Facebook-bejegyzésére, amelyben futóbolondnak titulálta a NAV-botrányt kirobbantó Horváth Andrást.
hvg.hu

A gazdasági bizottságon már átment a Fidesz devizahiteles javaslata
Rogán Antal bizottsági elnök nemmel válaszolt arra a felvetésre, hogy a törvényjavaslat véglegesen megoldja-e a devizahitelesek problémáját.
MTI

Blogot indított az LMP a jövő évi büdzséről
Blogot indított az LMP, ahol a párt politikusai és szakértői mellett bárki elmondhatja a véleményét a jövő évi költségvetési javaslatról, amelynek általános vitáját csütörtökön kezdődött. A Lehet Más a Politika ugyanitt fogja bemutatni saját alternatív büdzséjét is - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
MTI

"Csak a választásokig fog élni a költségvetés"
A számok alapján a büdzsébe bele vannak kódolva a megszorítások – mondta Vágó Gábor LMP-s politikus. Szerinte kincstári optimizmus a 2 százalékos gazdasági növekedési prognózis.
MTI

LMP: másodosztályú a kormány
Az LMP szerint a kormány teljesítménye a "másodosztály sereghajtói" közé sorolható az ország versenyképessége alapján.
MTI

Vágó: "Pedig pénz van, például tízmilliárdos stadionokra"
Vágó Gábor szerint a kormányt nem érdekli a valódi rezsicsökkentés, ami szerinte csak az energiahasználat mérséklésével érhető el.
hvg.hu

Vágó csalódott az LMP-ben
„Döntöttem, és nincs mit megbánnom” – szögezi le Vágó Gábor az LMP-től való távozásával kapcsolatos kérdésre.
HVG

"Ez van srácok" – Vágó Gábor szakított a nagy szerelmével
Vágó Gábor, az LMP képviselője a Tumblren írt arról, miért fordít hátat a pártnak.
hvg.hu

"Elegem lett" – Vágó Gábor kilép az LMP-ből
Vágó Gábor nem indul a 2014-es választásokon, és az LMP-ből is kilép – ezt maga a képviselő mondta el a Vs.hu-nak adott interjújában. Szerinte először újra kell építeni az LMP-t ahhoz, hogy valóban más legyen a politika. Schiffer András szerint Vágó egyszerűen kilépett, és az utóbbi időben több meggondolatlan húzása volt.
hvg.hu

Vágó Gábor és Ertsey nem lesz képviselő – megszólalt az LMP
Képviselőjelöltjeinek túlnyomó részéről döntött az LMP hétvégi kongresszusa – Az LMP mind a 106 egyéni választókerületben megtalálta képviselőjelöltjét, akiknek nagy részét a párt hétvégi kongresszusa jóváhagyta. A kongresszus emellett döntött arról, hogy a már megerősített képviselőjelöltek közül kik kerülhetnek az országos lista első 30 helyére – írta közleményben a párt. Arról is írtak, hogy miért nem került a lista első 30 jelöltje közé Vágó Gábor.
Vágó Gábor nem lesz LMP-s képviselőjelölt
Vélhetően nem lesz képviselőjelölt a jövő évi választáson Vágó Gábor, az LMP politikusa - derül ki a párt jelenlegi képviselőjének bejegyzéséből. A párt korábbi tagja, a szintén az LMP-frakcióban dolgozó Erstey Katalin is megerősítette, hogy nem indul a választáson.
hvg.hu/MTI

"Minden idők egyik legnagyobb közéleti botránya kezd kibontakozni"
Az LMP érdemi vizsgálatot követel abban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt ellenőrzési koordinátora által kirobbantott ügyben, ahol Horváth András állítása szerint nagyvállalatok ezermilliárd forintos értékben csalnak adót a hatóság tudomásával.
MTI

Gaudi-Nagy Tamás: "Velünk lesz meg" a Fidesz kétharmados többsége
Egy parlamenti bekiabálós beszélgetést tett közzé kedden az LMP-s Vágó Gábor.
hvg.hu

"A kormány sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja a devizahitelesek problémáját"
Lépéskényszerben van a kormány, hogy rendezze a devizahitelesek ügyét, és nem alkalmazhat félmegoldásokat – mondta Vágó Gábor független parlamenti képviselő, az LMP politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
